1982. április 2-án argentin katonák szálltak partra az Egyesült Királyság felségterületének számító Falkland-szigeteken annak érdekében, hogy a szigeteket Argentínához csatolják. A partraszállás hírére a britek egy gyorsreagálású haditengerészeti csoportot indítottak útnak az agresszió visszaszorítására.
A Falkland-szigetek
A Falkland-szigetek Argentína déli partjaitól mintegy 500 km-re helyezkednek el keleti irányban. A szigetcsoportot két fő sziget a(Kelet- és Nyugat-Falkland) mellett 700 kisebb-nagyobb sziget alkotja, összterületük mintegy 12.000 km. Fővárosa és egyben legnépesebb települése Stanley, amely Kelet-Falklandon található. Népessége a 2018-as népszámlálási adatok tanúsága szerint 4550 fő, akiknek túlnyomó többsége a betelepült brit ősök leszármazottja. A sziget legjellemzőbb gazdasági tevékenységei a juhtenyésztés és a halászat, azonban a felszín alatt jelentős szén-hidrogén telep található, amely a terület stratégiai értékét szolgáltatja.
A Falkland-szigetek topográfiai térképe. (Forrás: Wikipedia) |
A szigetek felfedezését követően a terület állt francia, spanyol, portugál és brit fennhatóság alatt is, azonban hatalmukat a britek tudták megszilárdítani, és 1883-ban végleg az Egyesült Királysághoz csatolták a szigetcsoportot. A spanyol gyarmatosítás alól 1816-ban végleg felszabaduló Argentína azonban igényt tartott a szigetekre, és ezen igényét a mai napig is fenntartja. Ez a másfél évszázada húzódó vita adta a hátteret az Egyesült Királyság és Argentína között 1982. április 4-én kirobbant Falkland-szigeteki háborúhoz.
A háború előzményei
A második világháborút követően az argentin belpolitikát katonai és civil kormányok váltakozása jellemezte. 1946-ban Juan Peron került választás útján az ország élére, aki igyekezett a munkásosztály kormányzásba történő bevonásával megszilárdítani a hatalmát. Az ipar fejlesztése mellett jelentős tette volt továbbá az is, hogy - akkori felesége, Eva Peron közbenjárásának is köszönhetően-a nőkre is kiterjesztette e választójogot. Peron igen nagy népszerűségre tett szert az argentinok között, és 1951-ben újraválasztották. Második ciklusát azonban nem tölthette ki. 1955-ben egy ellene elkövetett gyilkossági kísérletet követően, a „Felszabadító Forradalom” elnevezésű csoport sikeres puccsot végrehajtva eltávolította az elnöki székből, Peron pedig Spanyolországba menekült. Az ország irányítását ekkor Pedro Arumburu vette át, aki Peron reformjainak legnagyobb részét eltörölte. Az 1956-ban kiírt választást Arturo Fondizini nyerte meg, aki igyekezett a Peron által kijelölt utat követni. 1966-ban ismét katonai diktatúra uralma alá került az ország, miután az Argentin Forradalom elnevezésű katonai csoportosulás Juan Carlos Ongania vezetésével eltávolította a hatalomból az 1963-ban megválasztott Arturo Illiát.
Juan Domingo Peron, (1895-1974) Két ízben is vezette Argentínát, első elnökségének egy puccs, a másodiknak a halála vetett véget. Az általa képviselt politikai irányzat saját elnevezést is kapott: peronizmus (Forrás: biogrpahy.com) |
1973-ban Peront visszahívták Spanyolországból és ismét az ország elnökének választották, aki alelnökének pedig harmadik feleségét, Isabel Peront nevezte ki. Peron igyekezett leszámolni a puccsista csoportosulásokkal, azonban 1974 júliusában életét vesztette, helyét pedig Isabel vette át a kormányzat élén. Isabel igyekezett férje módszerei szerint irányítani az országot, azonban 1976. március 24-én ellene is sikeres puccsot hajtottak végre az argentin hadsereg egyik tábornokának, Jorge Rafael Videlának a vezetésével.
Argentin katonák pózolnak a kamerának a sikeres offenzívát követően (Forrás: militaryimages.net) |
Az Argentínában megszilárduló katonai diktatúra militáns hangulatban vezette az országot: háborús retorika, fegyverkezés és az erősödő nacionalizmus jellemezte ekkoriban az argentin politikát. Az ország Nagy-Britanniához fűződő viszonya 1982. március 19-én mérgesedett el teljesen, amikor argentin halászokból és tengerészgyalogosokból álló csoportosulás a szintén az Egyesült Királysághoz tartózó Déli-Georgia szigeten felvonták Argentína nemzeti lobogóját. Ezen lépésre válaszul a Brit Királyi Haditengerészet Stanleyből Dél-Georgiára vezényelte a HMS Endurance járőrhajót.
Leopoldo Fortunato Galtieri tábornok(1926-2003). Ő adta ki a parancsot a Falkland-szigetek argentin megszállására. Az angol győzelem a rezsimjének bukásához vezetett (Forrás: wikipedia.com) |
Az invázió és a brit válaszlépések
Leopoldo Galtieri tábornok 1982. április 2-ra tűzte ki a szigetek megtámadásának időpontját. Az offenzívára jelentős csapatösszevonást hajtottak végre, több mint 10000 katona várta az indulási parancsot. Az argentin haditerv szerint az első lépcső a Falkland-szigetek elfoglalását jelentette, amit másnap, második lépcsőben a Déli-Georgia és a Déli-Sandwich szigetek megszállása követett. A brit helyőrséget egy mindössze 80 fős tengerészgyalogos egység adta, ami a gyors, kevés áldozatot követelő győzelem reményével kecsegtetett Argentína számára. Mivel az Anyaország több, mint 13000 km-re helyezkedik el a Falkland-szigetektől, ezért az argentinok úgy vélték, hogy elég idejük lesz egy jól kiépített védelmi rendszer kialakítására, amíg a brit válaszcsapás megérkezik az Atlanti-óceán északi térségéből.
Argentin katonák egy csoportja parancsra vár a Falkland-szigetek lerohanása után (Forrás: thebubble.com) |
Április 2-án, a hajnali órákban 84 argentin kommandós az ARA Santísima Trinidad rombolóról indulva partra szálltak Kelet-Falklandon és elfoglalták a Moody Brooks brit laktanyát, amely ekkor üresen állt. A 450 fős argentin főerő ellenállás nélkül nyomult Stanley belvárosa felé, ahol rövid tűzharc után (a védők a brit kormányzóság épülete körül alakították ki állásaikat) a brit csapatok megadták magukat. Gyakorlatilag a Falkland-szigetek 9 óra 30 percre az argentinok kezére került. Az argentin veszteség 1 halott és három sebesült volt, még a britek emberveszteség nélkül adták meg magukat a túlerőnek.
Másnap újabb argentin csapatok érkeztek a térségbe és partra szálltak Déli-Georgián és Déli-Sandwichen. Az itt állomásozó brit katonák már felkészülten várták a támadókat, és rövid, de intenzív tűzharcban egy fő sebesült ellenében három halott és kilenc sebesült veszteséget okoztak a támadást végrehajtó argentinoknak, majd megadták magukat.
A világot és Nagy-Britanniát meglepte az agresszió, a támadás hírére az Egyesült Királyság külügyminisztere Lord Carrington lemondott hivatalából. Margaret Thatcher brit miniszterelnök összehívta a háborús kabinetet, ahol az azonnali válaszcsapás mellett döntöttek.
A kabinet Királyi Haditengerészet (Royal Navy) tisztjét, Sir John Forster Woodward admirálist jelölte ki az válaszcsapást mérő különítmény parancsnokának. Az altábornagy egy igen jelentős haditengerészeti egységet vonultathatott fel a szigetek visszafoglalására. A flotta magját két repülőgép-hordozó, a HMS Hermes és a könnyű hordozó HMS Invincible alkotta, fedélzetükön összesen 28 Sea Harrier vadászbombázóval és 32 Sea King harci helikopterrel. A kötelekébe tartozott még 8 romboló, 15 fregatt, 5 atom- és egy hagyományos tengeralattjáró. Az összevont brit haderő majd 30000 embert számlált. A repülőgép-hordozók április 5-én futottak ki Portsmouth kikötőjéből, a kísérő hajók nagy része az út további szakaszán csatlakozott a főerőhöz.
Sir John Forster Woodward admirális (1932-2013) a szigetek visszafoglalására küldött brit különítmény parancsnoka. Miután visszatért egységével Londonba, katonai győzelmi parádéval fogadták. (Forrás: independent.co.uk) |
Mind az USA (ekkor Ronald Reagennel az elnöki székben), mind pedig az európai nagyhatalmak támogatták a britek válaszlépését. Érdekesség, hogy bár a latin-amerikai országok nagy része szimpatizált az argentin támadással, Chile az invázió hírére mozgósította csapatait, és az Argentínával közös határra sorakoztatta fel őket, tartva egy esetleges argentin támadástól. A chilei mozgósítás hírére Galtieri tábornok kénytelen volt a legjobban felszerelt csapatait saját földön tartani, így a brit ellentámadás visszaverésére nem rendelkezett megfelelő tartalékokkal. Az argentinok reménykedtek abban, hogy az USA semleges marad a konfliktusban, azonban az USA maximális támogatásáról biztosította NATO-béli szövetségesét, levegő-levegő rakétákat, kommunikációs eszközöket, kerozint és lőszer utánpótlást szállítva a briteknek.
Források:
www.wikipedia.com
www.history.com
www.britannica.com