"A történelmet a győztesek írják"- tartja a jól ismert mondás, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a II. világháborús beszámolók jó része az angolszászoktól, illetve az oroszoktól származik. A tengelyhatalmak katonáinak memoárjai jóval kisebb számban kerülhetnek az olvasó közönséghez. Üdítő kivétel volt Guy Sajer memoár kötete, amely 2019. végén jelent meg magyar fordításban a Hajja és Fia Könyvkiadó jóvoltából.
1998. szeptember 22-én dél-afrikai és botswanai csapatok lépték át Lesotho határát.
A Lesothoi Királyság Dél-Afrikán belül, nagyjából egyharmad magyarországyni területen( ~30e km2 ) elhelyezkedő szuverén állam, amely 1966. október 4-én vált ki a Brit Nemzetközösségből. Lesotho élén a király áll, aki választás útján megválasztott parlament segítségével kormányoz. Első önálló alkotmányát 1993. április 2-án fogadták el.
1998. májusában a Lesotho Congress for Democracy nevű párt a lehetséges 80 mandátumból 79-t megszerzett. A valószínűsíthető választási csalás miatt lázongások törtek ki és az ország fegyveres ereje is fellázadt. Dél-Afrika akkori elnöke Nelson Mandela attól tartva, hogy a felkelés esetlegesen Dél-Afrikába is átterjedhet, parancsba adta a hadsereg mozgósítását, és szeptember 22-én elrendelte a beavatkozást.
A dél-afrikai haderő páncélozott járművek és jól kiképzett gyalogságból állt, amely a szomszédos Botswana támogatását is élvezte. Ez a koalíció 1800 katonát számlált, ami 2000 lesothoi lázadóval állt szemben. A harcok leginkább a főváros, Maseru térségében tomboltak, aminek következtében jelentős anyagi károk keletkeztek. A megszállás sikeresnek bizonyult, a lázadást sikerült megfékezni, ezért 1999. májusában Mandela kivonta a csapatait az országból.
Dél-Afrika és Botswana a hivatalos adatok szerint 11 halottat veszített, a sebesültek száma nem érte el a 20 főt. A felkelők 134 főnyi véres veszteséget szenvedtek a megszállás során.
Fotó: Dél-afrikai páncélozott harcjármű halad el egy égő bódé mellett az intervenció alatt.
Forrás: Wikipedia
75 évvel ezelőtt, 1945 július 19-én utolsó útjára futott ki a USS Indianapolis hadihajó Pearl Harbourból fedélzetén 1200 tengerésszel. Titkos úti célja Tinian volt, fedélzetén pedig az első működőképes atombomba darabjait szállították. Július 26-án érték el Guamot, ahonnan a kirakodás után július 28-án indultak vissza. Az utazás eseménytelenül telt, eddigre az amerikai tengeri- és légi fölény elkényelmesedetté tette a matrózokat, senki nem számított támadásra a japán flottától. Július 30-án nem sokkal éjfél után azonban egy japán tengeralattjáró Mochitsura Hashimoto kapitány parancsnoksága alatt felfedezte az Indianapolist, és két torpedót lőtt ki a hadihajóra. Az első torpedó a repülőgépek üzemanyagát tartalmazó tartályt találta el, aminek következtében több mint 3500 gallon kerozin folyt a tengerbe, ami azonnal be is gyulladt, több száz méter magas lángoszlopot emelve. A második torpedó a hajó üzemanyagtartályát érte, a bekövetkező robbanás pedig kettétörte az Indianapolist.
 |
| A USS Indianapolis 1945. július 10-én (forrás: Wikipedia) |
Bizonyára sokan látták a Tisztelt Olvasók közül a Nyugaton a helyzet változatlan című I. világháborús filmet, vagy olvasta Erich Maria Remarque azonos című regényét. Az I. világháború csatatereit az ott látott/olvasott képek tökéletesen ábrázolják: a lövészárok rendszerek végtelen labirintusát, a közöttük húzódó, a Hold felszínére emlékeztető, holttestekkel és a háború egyéb hulladékával szennyezett senki földjét, a drótakadályokat, a géppuskákat és a gáztámadást.
 |
|
A Flanders mezei senki földje Belgiumban a Nagy Háború lezárását követően (forrás: Wikipedia) |
Amikor 1914. július 28-án kirobbant az I. világháború, egyik fél sem gondolta, hogy egy olyan háború veszi kezdetét, amely 5 éve alatt több mint 15 millió ember pusztulását okozza. Mind az antant, mind pedig a központi hatalmak polgárai ujjongással fogadták a hadüzenetek tényét. A német hadsereg 1914. augusztus 3-án kezdte meg az offenziváját nyugati irányban,a Schlieffen-tervként emlegetett hadműveleti terv alapján. Az offenzívát a tervezettek szerint 6 hét alatt végre kellett hajtani, hiszen a német hadműveleti tisztek ennyi időt becsülték az orosz hadsereg mozgósítására. Németország mindenképpen igyekezett elkerülni a két frontos háborút, ez azonban meghiúsult mikor az Brit Expedíciós Haderő (BEF-Britisch Expedition Forces) segítségével, a francia alakulatok Párizstól 20 km-re képesek voltak megállítani a német előrenyomulást az ősz folyamán. A frontok megmerevedtek, a nagyobb hadműveletek hatalmas veszteségek árán, minimális területnyereséget voltak képesek produkálni. 1916. február 21-én a német hadsereg támadást indított Verdun-nél, amely mind a védekező franciák, mind a támadó németek oldalán óriási véráldozatot követelt ( a köznyelvben ez a csata mint Verduni-vérszivattyú is ismert). A brit vezérkar a francia szövetségesük megsegítésére egy újabb offenzívát terveztek, amelynek időpontját július 1-re tűzték ki, és cél területe a Somme folyó vidéke volt. Nagy-Britanniában közben már gőzerővel dolgoztak egy új fegyver kifejlesztésén, amelytől a frontvonal áttörését, és a végső győzelem kivívását várták. Az új csodafegyvernek a brit mérnökök fedőnevet is adtak: tank, azaz tartály…
