A XX. század fegyveres konfliktusai

A Francia Idegenlégió a XX. században

2020. január 20. - Mothman_92

A kezdetek

800px-flag_of_legion_svg.png
Az Idegenlégió zászlaja és jelképe, a hétlángú gránát (forrás: Wikipedia)

 

A Francia Idegenlégiót 1831-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megkerüljék azt a törvényt, amely tiltotta az idegen nemzetiségűek felvételét a francia hadsereg soraiba. A légió főhadiszállása az algériai Sidi-bel-Abbés-ben volt, és hamarosan a térség meghatározó haderejévé nőtte ki magát. Tagjai közé gyakran jelentkeztek olyan férfiak, akik a múltjuk elől menekültek, vagy csak egyszerű kalandorok, akik ennek a híres és hírhedt alakulatnak a részeseivé akartak válni.

Az I. világháborúban a nyugati front poklában vetették be az alakulatot, a legveszélyesebb harcfeladatok végrehajtását kapva feladatul. A II. világháborúban a német megszállást követően a Légió két részre szakadt: a csapatok egy része a németekhez hű Vichy-kormány, a másik részük pedig a Szabad Francia Erők oldalára állt. Észak-Afrikában a két ellentétes oldalon álló Légiós egységek között összecsapások is zajlottak. Az észak-afrikai német vereséget követően azonban a Légió ismét egyesült és fontos szerepet játszott a Párizs felszabadításáért indított műveletekben.

A II. világháború után

A II. világháborút követően az idegenlégió toborzói gyakorta tűntek fel a német hadifoglyok táborainál. Különösképpen keresték az egykori SS katonákat, akiket választás elé állítottak: a valószínűsíthető börtön vagy hosszú hadifogság helyett jelentkezhettek az idegenlégióba, ahol új életet kezdhettek. Ezen toborzási program következtében 1945-ben a legnépesebb nemzetiség a Légióban a német lett. Az újoncok másik nagy csoportját az önkéntes franciák adták, akiket a kollaboráns múltjuk, és  a saját népük megtorlásától való rettegés hajtott a Légióba.

4f91685a5d1bb445ed0a.jpg e62c69f98df5c86759d5e61a66cf48ea--french-colonial-the-album.jpg
Légiósok több heti harc után Vietnamban (forrás: Pinterest) A Légió altisztje Vietnamban. Mellkasán látható a Légió jelképe a hétlángú gránát (forrás: Pinterest)

Ez a vegyes nemzetiségű sereg volt kénytelen a francia gyarmatokon bekövetkezett lázadások leverésére, illetve a rend visszaállítására. Ezen gyarmati harcok közül kiemelkedő fontosságú a Vietnam felszababadításáért zajló háború (1946-1954; egyes helyeken első vietnami háború), amely során a Ho Shi Minh által vezetett kommunista támogatású Viet Minh-nel kellett felvenniük a harcot. A vietnamiak  (hasonlóan, mint majd később az amerikaiak ellen) gerilla harcmodort alkalmaztak, a sokkal jobban felszerelt franciákkal szemben, míg a légiósok pedig egy-egy nagyobb megerődített sündisznóállást hoztak létre a stratégiai fontosságú területek védelmére. A vietnami erők képesek voltak ezeket az erődrendszereket teljesen elvágni az utánpótlástól, éppen ezért a Légió vezetése ejtőernyős zászlóaljak bevetése mellett döntött, a folyamatos utánpótlás biztosítása érdekében.

Csata Dien Bien Phu-nál

 csata Dien Bien Phu-nál az Idegenlégió egyik legsúlyosabb vereségeként vonult be a történelembe. A Dien Bien Phu-i repülőtér egy szűk völgyben terült el a vietnami és a laoszi határ közelében, ahová 1953-54 telén a franciák 16000 katonát szállítottak légi úton a védelem megerősítése céljából. A Viet Minh tábornoka Vo Nguen Giap kb 50000 katonával és a környező hegyekben elhelyezett nehéztüzérséggel folyamatosan támadhatta az állásokat.

A franciák úgy vélték elegendő a légi utánpótlás biztosítása az eredményes  harc megívásához, azonban Giap tábornok nehéztüzérsége hamar használhatatlanná tette a repteret, így csak az ejtőernyőn ledobott hadianyag maradt a védők számára, amely azonban gyakran célt tévesztett és a Viet Minh vonalai mögé hullott. A katlanban rekedt franciák egészen május elejéig kitartottak, amikor is a vietnami erők május 7-én és 8-án az utolsó állásokat is elfoglalták. A francia védők vesztesége majd 4000 halott volt, aminek több mint felét idegenlégiósok (nagyrészt német nemzetiségűek) adták, míg a Viet Minh vesztesége majd 10000 fő volt.

a51b5553c9612d3eb1c8922057fd7d34--vietnam-history-th-anniversary.jpg
Vietnami zászló leng a Dien Bien Phu-i reptér felett 1954. május 8-án (forrás: Wikipedia)

Franciaország a vereséget követően a genfi békeegyezmény aláírása után kivonta katonáit Vietnamból.

1954 után

Algéria függetlenségi háborúja 1954-ben kezdődött. A felkelők elleni harc alappillérét itt is a Légió katonái adták. Az elhúzódó véres háború okán Charles de Gaulle francia elnök végül 1961-ben megadta Algériának a függetlenséget, ami miatt az Idegenlégió kénytelen volt elhagyni Sidi-bel-Abbés-i támaszpontját és 1962. október 24-én a dél-franciaországi Aubagne-ba települt át. Ezt követően a Légió katonái gyors reagálású erőként részt vettek az Öböl-háborúban, majd a közelmúltban Afganisztánban és Irakban is végrehajtottak missziókat.

afp_getty-512347371.jpg
Idegenlégiósok napjainkban egy párizsi katonai felvonuláson (forrás: Wikipedia)

 

Források: R.G. Grant - Katonák

                Wikipedia

A bejegyzés trackback címe:

https://xxszazadkonfliktusai.blog.hu/api/trackback/id/tr4415418442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medgar 2020.01.21. 23:53:20

Ez elég gyenge lett.

Thunderzolee 2020.01.22. 00:05:17

Pont ezt akartam én is írni, ez eléggé összecsapott lett..

Nietzsche. 2020.01.22. 06:37:07

A francia idegenlégió történetének nagy fordulópontjai benne vannak a posztban, de több érdekesség, adat és konkrétum jó lett volna

doomguard 2020.01.22. 06:54:27

Azért lényeges részek maradtak ki: pl a De Gaulle elleni puccsban játszott szerepük, a közép afrikai volt francia gyarmatokon végzett műveleteik. Részt vettek az első Öböl Háborúban is. Ezekről egy szó sincs.
Ráadásul, ahogy az előttem szólók írták, ez nagyon szűkszavú lett. Vietnamban és Algériában is sokkal több szerepük volt, mint ahogy a cikkből kitűnik.

Mothman_92 2020.01.22. 07:04:22

Mentségemre szóljon, még nagyon gyerekcipőben járok a blogos "szakmában"és még azt nem nagyon érzem, hogy mikor érdemes és mennyi anyaggal jelentkezni, hogy fenntartsam az érdeklődést. Köszönöm az építő jellegű kritikákat, igyekszem az Önök által/Általatok kiemelt részeknek utána járni és utólag be is emelni a bejegyzésbe!
Nekem már az is nagy szó és büszkeség -főleg annak tükrében, hogy nem is történész, hanem geológus végzettségűként, lelkes amatőrként szerkesztem ezt a felület-, hogy bárki elolvassa, amiket írok.

Könyveslány 2020.01.22. 07:17:30

@Mothman_92: Semmi gond, megy majd!

Azért érdekes. A legnagyobb vesztett csatájukban 4000/10000 volt a halottarány javukra. Máskor biztosan jobban figyeltek és kisebb volt a veszteség :)

Badfaced Cmdr 2020.01.22. 07:26:17

Jó ez csak rövid.
Ha már XX. század akkor szívesebben olvasnám az Öböl-háborús és Délszláv háborús részvételükről szóló írást.

Visceroid 2020.01.22. 08:38:40

Túl hosszú a cikk és túl részletes! TL;DR!

Zacskóstej 2020.01.22. 09:13:02

Minden elismerésem a Légióé. Kemények meg minden, de igazából az a fő skill-jük, hogy meghalnak. Kisebb nagyobb csetepatékat leszámítva általában ez volt a sorsuk.

paráznabillegető 2020.01.22. 09:18:46

azért a légió 19. századi kalandjai is megértek volna... nos, egy külön posztot, ha nem többet. krím, mexikó, afrika...
az első világháborút is elintézni egy mondattal... gavallérság.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2020.01.22. 09:28:54

nekem így reggeli kávéhoz pont jó volt ez a cikk! - pozitív értelemben mondva: )

Bence Aradi · http://aradib.blog.hu 2020.01.22. 10:05:04

Nekem úgy tűnik, hogy a jobb oldali képen nem tiszt van, hanem őrmester. Legalábbis, ha emlékeim nem csalnak, őrmesteri rangjelzés van a mellén.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2020.01.22. 10:23:22

Ha valaki többre is kíváncsi, olvasgatni kell, mert pl. a Párizsi Musée d'Armes-ban szinte semmi Légióval kapcsolatos dolog nincs, ha azt akarsz látni, el kell menni a Rejtő regényekből is ismert Aubagne-ba, ott meg lehet nézni hol sorozzák a légiósokat, meg a kitüntetések tábláján a három magyar tisztet akik megkapták a Becsületrendet, illetve a nagy tölgyfa asztalt, ahol minden légiós aláírja a szerőzdését. Fotózni tilos, de persze kamerák azért nincsenek ;)

tizenegy11 2020.01.22. 12:49:47

@Badfaced Cmdr: voltak a délszláv háborúban is?

Badfaced Cmdr 2020.01.22. 12:56:48

@tizenegy11:
Igen. Békefenntartás lett volna a feladat.
Nem sikerült túl jól, sajnos...

Buchhalter 2020.01.22. 14:32:49

@Könyveslány: itt még kevesebb a légió vesztesége halottakban : 2200 fő

hu.wikipedia.org/wiki/Dien_Bien_Phu-i_csata

Mothman_92 2020.01.22. 15:02:17

@Buchhalter: Az én cikkemben is úgy szerepel: "A francia védők vesztesége majd 4000 halott volt, aminek több mint felét idegenlégiósok (nagyrészt német nemzetiségűek) adták, míg a Viet Minh vesztesége majd 10000 fő volt."

Buchhalter 2020.01.22. 15:06:07

@Mothman_92: különben ezek a veszteségek sose voltak pontosak.Egy dokumentum filmben a vietnámiak 25 000 halottat ismertek el .Valószínű,hogy a gyatra eü ellátás ( kevés orvos,szakápoló,eü felszerelés) közre játszott a sebesültek későbbi nagy számú elhalálozásában. De biztos vagyok benne ,hogy a franciák sebesültjei közül is minimum 1-200 meghalt.

Mothman_92 2020.01.22. 15:13:06

@Buchhalter: A második vietnami háborúból ismerek egy statisztikát, ami Vietnam: Lost Tapes dokumentumfilm sorozatból származik, hogy a sebesült amerikaiak 99%-a életben maradt, amennyiben 1 órán belül ki tudták őket menteni a csatatérről, és megfelelő orvosi ellátást kaptak. Ugyanez a vietnami oldalon gyaníthatóan jóval alacsonyabb százalékos arányt jelenthetett.

Mothman_92 2020.01.22. 15:42:59

@Bence Aradi: Valóban őrmesteri rf. átvágott az angol forrás ahonnan szedtem, ott officer szerepelt.
( A sors fintora, hogy a Honvédségben én is őrmester voltam :))

Köszönöm, hogy jelezted, javítottam!

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 19:43:48

"Ezen gyarmati harcok közül kiemelkedő fontosságú a Vietnam felszababadításáért zajló háború."

Igen, a franciák megpróbálták felszabadítani Vietnamot a vietnámiak alól.

Mothman_92 2020.01.22. 19:49:04

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Köszönöm az észrevételt. Gondolom Ön sosem hibázik.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 19:52:18

"A csata Dien Bien Phu-nál az Idegenlégió egyik legsúlyosabb vereségeként vonult be a történelembe."

Érdekelt volna például a többi is. Az embernek komoly hiányérzete támadt, hisz ezt egy wikipédia cikben is elobashattuk volna. Át is mentem oda és akit érdekel a folytatás, linkeljen ide: hu.wikipedia.org/wiki/Francia_Idegenl%C3%A9gi%C3%B3

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 19:59:17

@tizenegy11: Igen, ahogy bekanyarodtunk a bazi nagy UN betűs terepjárónkkal ha jól emlékszem Camp Butmir volt a neve Rajlovacban. Szemben egy német katona vigyázta a bejáratot egy ránk szegezett gépágyúval, lenn meg egy francia katona szólt ránk magyarul, mert meglátta a címert a karunkon. Aztán gyorsan rá is szólt egy tiszt, ő vissza neki valamit franciául. Kiderült, hogy ez az idegenlégió. Annyi időm még volt, hogy megkérdezzem, mennyi idő alatt tanult meg így franciául, ő azt mondta 6 hónap. Azért a francia nem ennyire könnyű nyelv. De, ha egy tiszt kérdez tőled valamit és ha nem érted jól megvernek.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 20:02:21

Ja, meg a sarajevoi reptérnél volt, hogy véletlenül nem álltunk meg a kijelölt sávnál, lévén ENSZ-es kocsi vagyunk és gyorsítsuk meg az ügyemenetet és ott tényleg érezni lehetetett, ha nem tolatunk vissza a sávig, hogy megvárjuk a katona jelzését, simán lelőnek minket.

Mothman_92 2020.01.22. 20:05:55

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: bocs, kicsit túl reagáltam. Örülök, hogy egy volt katonát is idefújt a szél. Majd igyekszem bővíteni a cikket, de mint fentebb is írtam még tanulom a szakmát :)

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 20:06:17

@Mothman_92: "Ugyanez a vietnami oldalon gyaníthatóan jóval alacsonyabb százalékos arányt jelenthetett."

Ne becsüld alá az akupunktúra gyógyító erejét.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.22. 20:15:10

@Mothman_92: Nem katona voltam, hanem rendőrségi megfigyelő. A helyi rendőröket felügyeltük a békefenntartó misszió alatt. Jópofa volt, hogy a katonáknak szigorúan elő volt írva, hogy csak alakzatban közlkedehetnek komoly fegvyeres védelemmel, nekünk a kék sapka volt az egyetlen védelmünk és csak úghy lazán flangáltunk az országban.

A blogvezetésről. Nem kell tőle hasra esni, vedd úgy, hogy totál hülyéknek írsz és csak lazán, mintha a saját szórakoztatásodra tennéd. Úgy kell elképzelni, mintha te lennél, aki olvasod. Ha nyitva hagyod a kommenteket, arra lelkileg érdekes (ennél jobban) felkészülni, mert irtó sok barom van itt. Alapvetően én is féltrollos hangulatban kezdtem neki az olvasásának, szóval ne vegyél semmit a szívedre, de minden építő alkotó szellemű kritikának örülj.

Mothman_92 2020.01.22. 20:18:03

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: köszönöm a tanácsot és az építő kritikát! Megfogadom! :)

tizenegy11 2020.01.23. 09:04:08

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: azért nem kell túlmisztifikálni a francia nyelv bonyolultságát. 6 hónap alatt simán megtanulod, pláne ha mindenki így beszél körülötted.