A XX. század fegyveres konfliktusai

A USS Indianapolis drámája

A modern kor legnagyobb cápatámadása

2020. január 04. - Mothman_92

75 évvel ezelőtt, 1945 július 19-én utolsó útjára futott ki a USS Indianapolis hadihajó Pearl Harbourból fedélzetén 1200 tengerésszel. Titkos úti célja Tinian volt, fedélzetén pedig az első működőképes atombomba darabjait szállították. Július 26-án érték el Guamot, ahonnan a kirakodás után július 28-án indultak vissza. Az utazás eseménytelenül telt, eddigre az amerikai tengeri- és légi fölény elkényelmesedetté tette a matrózokat, senki nem számított támadásra a japán flottától. Július 30-án nem sokkal éjfél után azonban egy japán tengeralattjáró Mochitsura Hashimoto kapitány parancsnoksága alatt felfedezte az Indianapolist, és két torpedót lőtt ki a hadihajóra. Az első torpedó a repülőgépek üzemanyagát tartalmazó tartályt találta el, aminek következtében több mint 3500 gallon kerozin folyt a tengerbe, ami azonnal be is gyulladt, több száz méter magas lángoszlopot emelve. A második torpedó a hajó üzemanyagtartályát érte, a bekövetkező robbanás pedig kettétörte az Indianapolist.

A USS Indianapolis 1945. július 10-én (forrás: Wikipedia)

 A cirkáló kevesebb, mint 12 perc alatt elsüllyedt. A robbanást és a tüzet 900 tengerész élte túl, többségük sebesülten hánykolódott a vízben mentőmellény nélkül. A hajóról sikerült néhány mentőcsónakot vízre ereszteni, amibe a szerencsések bemászhattak, a többiek azonban a hajó törmelékébe voltak kénytelenek kapaszkodni a túlélés reményében. A vészjelzést a gyors süllyedés következtében nem sikerült leadni (egyes források szerint történt vészjelzés, azonban azt a japánok megtévesztésének gondolták) így a haditengerészet több napig nem értesült a hajó elsüllyedéséről.

Cápák köröznek a túlélők körül (forrás: Wikipedia)

A kezdeti problémát az élelem és az ivóvíz mennyisége okozta, hiszen a mentőcsónakokban tárolt élelmiszer csak néhány ember számára nyújthatott elegendő táplálékot. A mindenféle mentőeszköz nélkül a tengert taposó tengerészek kezdték utolsó energiatartalékaikat is felhasználni. Sokan közülük súlyos, akár csonkolt sebbel volt kénytelen boldogulni. Július 30-án délután azonban egy újabb veszéllyel is szembe kellett nézniük a túlélőknek: cáparajok támadták meg őket. A cápákat a robbanás és a hajó süllyedésének a hangja, illetve a sebesültekből kiáramló vér vonzotta a helyszínre.

Kezdetben a cápák a holttestekből lakmároztak, majd a vérző sebesülteket is megtámadták. A vízben ragadt tengerészek igyekeztek nagyobb csoportokban egymás közelébe húzódni, így csökkenteni annak az esélyét, hogy a cápák őket támadják meg. Az egészséges matrózok gyakran sorsukra hagyták sebesült társaikat, felkínálva őket a ragadozóknak. A cápák több, mint négy napig támadták folyamatosan a túlélőket. Ez volt az írott történelem eddigi legnagyobb cápatámadása, amelyben több 100 cápa vett részt, és a legóvatosabb becslések alapján is legalább 150 embert faltak fel. 

Bár számos cápafaj él a Csendes-óceánon, az emberre legveszélyesebb az óceáni fehérfoltú cápa (Charcharodon longimanus) (forrás: Wikipedia)

A tengerészeket a cápák mellett egyre inkább kínozta a szomjúság és a fáradtság is. Egyesek egyszerűen a fáradtságuk következtében lassan elsüllyedtek, mások  végső kétségbeesésükben a tengervízből ittak. Ennek következtében hallucinálni kezdtek és rátámadtak a társaikra.

A hajó megtorpedózásának negyedik napján egy felderítő repülő észrevette a tengeren hánykolódó tengerészeket. Néhány órával később egy hidroplán mentőcsónakokat és ellátmányt dobott le, majd másnap hajnalban a USS Doyle megérkezett a helyszínre és kimentette a túlélőket a tengerből. az 1196 fős legénységből csupán 317 embert tudtak kimenteni. A többiekkel a szomjúság, a fáradtság vagy a cápák végeztek. Pontos számot nem lehet tudni arra vonatkozóan, hogy maguk a ragadozók hány matróz haláláért felelősek, de minden valószínűség szerint több száz katonát ölhettek meg.

Guamon végezték a túlélők gyógykezelését (forrás: pinterest)

Ennek a cápatámadásnak a történetét a Steven Spielberg által rendezett, 1975-ben bemutatott Cápában Quint (Robert Shaw) el is meséli társainak. A történet szerint Quint legjobb barátját egy cápa harapta ketté, ami esemény nyomán Quintből cápavadász lett a háború után. 

Források: honvedelem.hu

                Wikipedia

                Múlt-kor

A bejegyzés trackback címe:

https://xxszazadkonfliktusai.blog.hu/api/trackback/id/tr6415392974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nietzsche. 2020.01.04. 17:43:50

A japán támadást követő tragédiáért, vagyis 559 amerikai tengerész haláláért Charles Butler McVay hajóparancsnokot tették felelőssé. El is ítélték törvényesen, bár a túlélők egyhangúan felmentését kérték. Később 1949-ben újra szolgálatba állt, de sokat zaklatták és vádolták az emberek. Így 1968-ben végül öngyilkosságot követett el.

Mothman_92 2020.01.04. 17:48:52

@Nietzsche.: Köszönöm az infót, ez nekem kimaradt! :)

Harmath Árpád Péter 2020.01.04. 17:50:04

Azok, akik túlélték az egészet: 84-85 órát töltöttek a tengerben. Egész életükre lelki sérültek maradtak.